Elgondolkodtató kérdés, főleg, ha éppen eladás előtt állunk. Egy eladó ingatlan pontos beárazása nem könnyű feladat.
Először is nézzük meg, hogy mit veszíthetünk azzal, ha rosszul árazzuk be eladó ingatlanunkat. Két eset lehetséges. Ha túl alacsonyra tesszük az árat, akkor gyorsan eladásra kerül az ingatlan, viszont akár jelentős is lehet az árkülönbözet az eladási ár és az ingatlan tényleges értéke között. Ez pedig mindenképpen a mi veszteségünk.
Az ember azt gondolná, hogy nincs azzal semmi baj, ha drágábban kínáljuk lakásunkat, hiszen azt még mindig lehet csökkenteni, ha nincs rá elegendő érdeklődő. Ez azonban nem megfelelő hozzáállás, mégpedig a következők miatt. Aki lakást szeretne vásárolni és még a legelső fázisban van, tehát a hirdetéseket nézegeti, mindenképpen árkategória szerint fogja leszűrni a kínálatot, hiszen az összes lakást lehetetlen végignézni. Ez nyilvánvalóan azt vonja maga után, hogy a drágábbra beárazott lakások nem fognak megjelenni az ő eredményei között, tehát nem is fogja látni a hirdetésünket. Elképzelhető, hogy ő lenne az optimális vevőnk, ám ebben az esetben esély sincs rá, hogy tudomást szerezzen eladó ingatlanunkról. Többek között ezért nagyon fontos az ingatlan viszonylag pontos beárazása.
Amikor az ingatlanunk értékén kezdünk gondolkodni, két megoldás tűnik kézenfekvőnek. Megnézzük a hirdetések között a saját ingatlanunkhoz hasonlóakat, és azokhoz viszonyítjuk az árakat. A másik lehetőség, hogy megkérdezzük a szomszédot, hogy az ő lakása mennyiért kelt el. Mind a két megoldásnak óriási buktatói vannak. Nézzük, melyek ezek.
Amikor a hirdetések alapján próbáljuk megállapítani saját ingatlanunk értékét, akkor csak a hirdetésekben szereplő árat látjuk és nem a végleges eladási árat. Jó ha tudjuk, hogy a hirdetési ár és az eladási ár között óriási különbség lehet. Árak tekintetében nem érdemes a hirdetések alapján tájékozódni. Fentebb már kifejtettük annak a hátrányait, ha túlárazzuk ingatlanunkat, tehát ez nem egy járható út.
Mi a probléma azzal, ha a szomszédot kérdezzük meg lakáseladással, illetve árakkal kapcsolatban?
Nem túl szép ilyet mondani, de bizony megesik, hogy a szomszéd nem mond igazat. Akár több millióval is többet mondhat, mintegy dicsekvésként. Ám még ha igazat is mond, egyáltalán nem biztos, hogy a mi ingatlanunk ugyanolyan értékkel bír, még ha a két lakás mérete meg is egyezik.
Ebben az esetben a lakás mérete, valamint a környék megegyező. Ennek ellenére nagyon sok tényező van, ami tovább növelheti, esetleg tovább ronthatja egyik vagy másik ingatlan értékét.
Az ingatlan tájolása is rengeteget számít ár tekintetében, tehát, ha a szomszéd lakása világosabb, akkor az biztos, hogy többet ér. Az emelet sem mindegy, nem is szólva a lakás állapotáról.
Házak tekintetében ráadásul óriási különbségek lehetnek. Ott még kevésbé éri meg a szomszédokat faggatni egy-egy eladás végkimeneteléről.
Összességében elmondható, hogy ingatlan eladása előtt a hirdetések böngészése, valamint a szomszédok faggatása mindössze tájékozódásnak jó, hogy legyen némi kiindulópontunk vagy elképzelésünk a lakás értékének nagyságrendjéről. Ezen túl azonban mindenképpen forduljunk szakértőhöz, hiszen nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a rosszul beárazott ingatlan mindenképpen veszteséget okoz.