Még drágábbak lesznek az újépítésű lakások

Az előzetes elemzések szerint a lakások keresletének csökkennie kellett volna idénre, ám ehelyett tovább növekedett. Ez új és használt lakások esetében is így van.

Tavaly senki nem gondolta volna, hogy a lakásárak növekedése még tovább fog folytatódni, azt meg végképp nem gondoltuk volna, hogy ilyen mértékben.

Jelenlegi felmérések szerint az elmúlt fél évben 30%-kal nőttek az újépítésű lakások árai. Ez az arány természetesen területtől függően változik, hiszen van ahol ennél jóval magasabb, néhány helyen kisebb méreteket ölthet.

Jelenleg egy budapesti újépítésű lakás átlagos négyzetméterára 700 ezer forint. Természetesen ez egy átlagár, ami kerülettől függően lehet jóval magasabb, illetve alacsonyabb. Az óriási növekedés azonban számottevő az ország többi részén is.

A lakásokra meglévő kereslet olyan mértékű, hogy az épülő lakásoknak csak a fele kerül meghirdetésre, a többire csak regisztrálni lehet.

Az újépítésű lakásárak ilyen szintű növekedése elsősorban annak köszönhető, hogy az építőipari kapacitás túlságosan szűkös. Éppen ebből kifolyólag, a prognózisok szerint a drágulás tovább folytatódik.

Ez az állapot természetesen erős hatással van a használt lakáspiacra is, hiszen valamilyen mértékben a drágulás követi az újépítésű lakásokkal kapcsolatban kialakult trendet.

Bár azt gondoltuk, hogy az árak felkúszása meg fog rekedni egy bizonyos ponton, most ennek pont az ellenkezője látszik. Szakértők szerint ennél még jóval nagyobb mértékű drágulásnak lehetünk tanúi hamarosan.

Vegye igénybe szakértőnk segítségét Ön is!

Ingatlan Kecskemét