Milyen lakást érdemes venni? Újat, használtat, felújítottat vagy felújítandót?


Ingatlan vásárlása előtt ez sokaknak igen nagy fejtörést jelent, és sajnos erre valóban nem létezik egyszerű válasz.

Néhány mondatban próbálunk támpontot adni azoknak, akik éppen ezzel a dilemmával küzdenek. Ettől még a probléma fennáll, de jó esély van arra, hogy segít a döntésben.

Újépítésű ingatlan ára

Egy újépítésű ingatlan ára nyilvánvalóan régiónként változik. Százalékos arányban azonban hozzávetőlegesen hasonló az árkülönbözet egy újépítésű és egy használt ingatlan négyzetméterára között.

A felújítási költségeket figyelembe véve kijelenthetjük, hogy az említett négyzetméterár különbözet alig több mint egy átlagos felújítási költség. Természetesen ez függ a felújítás színvonalától, az igényektől, stb. Ebből az látszik, hogy aki vadonatúj lakásra vágyik, annak csak minimális plusszal kell számolni a használt lakással szemben, amennyiben ez utóbbit fel szeretné újítani.

Ezen kívül azt is figyelembe kell venni, hogy a vevő milyen támogatásokat tud igénybe venni újépítésű lakás vásárlására, mert akár ez is lehet a mérvadó a választás során.

Felújítási költségek használt ingatlan esetén

A felújítási költségek, az ingatlan négyzetméteráraihoz hasonlóan, régiónként változnak, ám ezzel kapcsolatban érdemes néhány dolgot áttekinteni.

Az elsődleges kérdés, hogy milyen állapotú a használt ingatlan, hiszen ettől is függ a felújítási költség, ám elsősorban inkább az határozza meg, hogy milyen igényeink vannak.

Azt is érdemes figyelembe venni, hogy a lakásárak növekedésével egyidejűleg súlyos szakemberhiány lépett fel, ami a felújítási költségek árait erősen megemelte. Tehát, nem érdemes egy fél évvel ezelőtti árajánlatot figyelembe venni, mert azok nagy valószínűséggel már nem érvényesek.

Azoknak érdemes használt lakást vásárolni és felújításba kezdeni, akik kifejezetten személyre szabott otthont szeretnének maguknak és van jártasságuk a felújításban, esetleg van olyan ember, aki segít a tervezésben.

Felújítás során előforduló leggyakoribb hiba

A leggyakoribb hiba felújítás során az átgondolatlan tervezés.

Éppen ezért ejtettünk pár szót fentebb arról, hogy jó, ha van segítségünk a tervezéshez.

Az átgondolatlan tervezés és az elsietett költségkalkuláció minden esetben többletköltséget eredményez. Ez akkor okoz óriási problémát, ha a felújításra szánt pénz véges, és hamarabb elfogy a keret, mint hogy a lakás lakható állapotba kerülne. Ez roppant kényes szituációt teremt a család számára.

Mindent átgondolva ismét ahhoz a lépéshez jutunk, hogy még az ingatlan típusának meghatározásához is jó, ha van szakértő segítségünk.

Válassza Ön is a legjobb megoldást! Kérje szakértőnk segítségét!

Ingatlan Kecskemét